magyarenglishрусский

Meilland rózsák

Az Európai Unióba való belépésünk lehetővé tette, hogy a Szőregi Virág-Dísznövény ÁFÉSZ, Magyarország legnagyobb rózsatermelője, 2004. őszétől, forgalomba hozza a Meilland-Richardier, az egyik vezető francia rózsanemesítő és termelő cég úgynevezett védett, licences fajtáit, illetve képviseli a Meilland márkát a vágórózsák magyarországi piacán.

meillogo

 

Belépésünkig a fajtavédett rózsák kereskedelmi forgalomba hozatalát, a legtöbb rózsanemesítő nem engedélyezte Magyarországon, annak ellenére, hogy többen már hosszú ideje itt termeltették őket! Az elmúlt közel 10 év során a Szőregi Virág-Dísznövény ÁFÉSZ komoly tapasztalatokat szerzett ezen fajták termelésében! Valamennyi eladásra kerülő növényt Szőregen és környékén termelték meg, azaz Ön hazai terméket vásárol, ha úgy dönt, hogy kertjének díszítésére megveszi ezeket a rózsatöveket. Sőt, a hazai előállítás azt is biztosítja, hogy a növények a hazai talaj és időjárási viszonyokhoz alkalmazkodtak, nem érheti Önöket kellemetlen meglepetés elültetésük után.

 

Akik korábban ezekből, a legújabb nemesítésű rózsákból vásárolni szerettek volna, azon túl, hogy külföldre kellett menniük, jelentős anyagi áldozatot kellett hozniuk, hiszen ezeknek a rózsatöveknek a katalógusára pl. Franciaországban, fajtától függően, ma is 7 és 11 EURO között van darabonként. Cégünk ennél alacsonyabb áron kívánja forgalomba hozni ezeket a fajtákat, amellyel két kitűzött célt kíván elérni. Az egyik az, hogy a nyugat-európainál alacsonyabb átlagjövedelmű rózsabarátok is hozzáférhessenek ezekhez a fajtákhoz. Meggyőződésünk szerint ugyanis ez az út vezet ahhoz, hogy elérjük másik célunkat, azt, hogy kialakuljon honfitársainkban egy újfajta kertkultúra, amely kizárja, hogy hazánkban forgalomba lehessen hozni ismeretlen eredetű, nagyon gyakran igen gyenge minőségű rózsatöveket vagy más dísznövényeket.

A Meilland kerti rózsák csoportosítása

 

A rózsák csoportosítása a nemesítés és keresztezések következtében a szakértők körében is igen vitatott kérdés. A Meilland-Richardier katalógusában egy viszonylag egyszerű módszert alkalmaznak. A "Rosiers á grandes fleurs" (nagyvirágúak) néven foglalják össze az olyan fajtákat, amelyek virágjának mérete jelentős, függetlenül attól, hogy inkább a teahibridekre hasonlít, vagy éppen a régi rózsák négyosztatú alakját mutatják. A másik megnevezés a "Rosiers á fleurs groupées" (csoportos virágzatú) a magyar köznyelvben babarózsának, hivatalosan pedig floribundának vagy a polyanthának nevezett csoportba tartozó rózsákat jelöli. A "Rosiers grimpants" a futórózsákat jelenti, amit a fajtanév előtt lévő GPT rövidítés is jelöl. A "Rosiers paysagers" megnevezés szőnyeg- vagy tájrózsát jelent. (Egyenlőre jó, a magyar szaknyelvben használatos megfelelőt nem találtunk.)

 

Jó hír a magyarországi rózsakedvelőknek! - Az első évek sikeresek voltak!


Ezért árainkat sikerül alacsonyan tartani, az elmúlt években csak az ÁFA emelkedésének mértékében kellett azokon emelnünk!